31. EKE Vándortábor – Aknasugatag

Az Erdélyi Kárpát Egyesület idei Vándortáborát Aknasugatagon rendezi a Szatmári EKE július 30 – augusztus 4. között.

Aknasugatag

Aknasugatag (románul: Ocna Șugatag) falu, a történeti Máramarosban, Máramaros megyében található. Az Iza völgyének egyetlen, jelentős magyar népességgel rendelkező települése. Az első írásos emlék a XIV-dik századból való, 1355-ben említették először a sóbányát. A 18–19. században a legfontosabb máramarosi sóbányász település volt. Több akna az idők során beomlott, helyükön aknatavak alakultak ki. Aknasugatagon található Románia legnagyobb aknatava, a Gábor-tó.
A sóbánya bezárását (1950) követően a lakosság jelentős része kiköltözött. Jelenleg a településlakók legnagyobb jövedelemforrása a turizmus. A sóbányák nyomán felgyülemlett sóvíz-tartalék számos fürdőt, panziót lát el.

31. EKE Vándortábor

Az Erdélyi Kárpát Egyesület Vándortábor helyszíne minden évben más, házigazdája az EKE valamelyik tagszervezete. Évről-évre Erdély valamelyik festői vidékén rendezik, nincs ez másképp idén sem. 2024-ben a Szatmári EKE gyönyörű, legendákkal övezett helyre hív minket július 30. és augusztus 4. között. Aknasugatagon különleges világot ismerhetünk meg, hagyományokban gazdag kultúrát, ahol még népviseletbe öltöznek vasárnaponként, ahol az ember természetközelben él.

Vezetett túrákon vehetünk részt, eljutva a Radnai-havasok égbe nyúló csúcsaira, a Cibles hármas ormára, a Kakastaréj szikláira, a Tatár-szorosba vagy kerépárral a Mára völgyébe, a Gutin szerpentinjére. Bejárhatjuk a fatemplomok szentélyeit, Máramarossziget és Szaplonca emlékhelyeit, Koltón tiszteleghetünk Petőfi és Júlia örök szerelme előtt.

Minden korosztályt várnak szeretettel a szervezők, a látványos, különböző nehézségű túrák mellett további programokkal is a tábor területén.

További információk és jelentkezés: ekevandortabor.ro

Fotók: EKE Szatmárnémeti

Túrák

1. Cibles (Széples) túra;
2. Nagy-Köves (Pietrosu Mare) túra a Radnai-havasokban;
3. Várkő (Farcău) túra a Máramarosi-havasokban;
4. Toronyága (Toroiaga) túra a Máramarosi-havasokban;
5. Kis-Köves (Pietrosul Oasului) túra a Kőhát-gerincen (Gutin-hegység);
6. Magashegyi kalandozás a Radnai-havasok Galac-csúcsára;
7. Gutin-gerinc túra;
8. Fekete-hegy (Mogosa) túra;
9. Rozsály (Ignis) túra;
10. Szaplonca-kő (Piatra Săpînța) túra;
11. Kőhát-vízesés (Cascada Strungi) és Tisza-kő túra;
12. Lóhavasi-vízesés és Aranyos-Beszterce-tó, túra a Radnai-havasokba;
13. Lápos-hegység túra;
14. Molnár Sándor emlék- és zarándoktúra;
15. Tatár-szoros túra;
16. Kakastaréj túra;
17. Király-erdő túra (gyerektúra);
18. Túra a brébi tóhoz – Taul Morarenilor (gyerektúra);
19. Kék-tó túra (gyerektúra);
20. Máramarosi fatemplomok buszos túra (honismereti túra);
21. Koltó, buszos túra (honismereti túra);
22. Máramarossziget, Szaplonca buszos túra (honismereti túra);
23a. Honismereti kerékpártúra az Iza folyó partján (kerékpártúra);
23b. Biciklis körtúra a Gutin-hegységben (kerékpártúra);
23c. Biciklitúra a Mára-völgy körül (kerékpártúra).

Részletes túraismertetők: ekevandortabor.ro

Tagged on:                 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük